Termálkút tervezés
A Mannvit Kft számos hazai és nemzetközi projektben vett részt, melynek során a kúttervezés is feladataink közé tartozott.
A geotermikus rendszerekben a termálkutak szerepe a hasznosított közeg felszínre juttatása, ezért alapvető fontosságú a gondos tervezés.
A tervezés során meghatározzuk a kútszerkezetet (béléscső saruk mélységének kijelölése a geológiai előrejelzés alapján), méretezzük a béléscsövek szilárdságát, megtervezzük a felszíni szerelvényeket, definiáljuk a cementezési és iszapprogramot, meghatározzuk a szerszám összeállításokat, összeállítjuk a szelvényezési programot, valamint definiáljuk az adott helyszíntől függő egyéb, esetlegesen szükséges technikai elemeket.
Ezen feladatokhoz tartozik az engedélyeztetési eljárásokhoz szükséges műszaki dokumentáció elkészítése, valamint a kivitelezési tervek, fúrási programok összeállítása is.

A Mannvit Kft. 2008 óta számos hazai és külföldi projektben vett részt, alacsony hőmérsékletűektől kezdve a kiemelkedően magas, 300°C fölötti, extrém viszonyokkal rendelkező kutak tervezéséig, melyek során rengeteg értékes tapasztalatra tettünk szert, továbbá rendelkezésünkre áll több mint 50 évnyi tapasztalat az izlandi tudásbázisból.
Nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy mérnökeink folyamatosan képezzék magukat (pl. IWCF kitörésvédelmi vizsga), kövessék a legújabb ipari technológiákat, és folyamatosan bővítjük szoftverparkunkat a tervezési folyamat még hatékonyabbá tétele érdekében. Fontosnak tartjuk, hogy tervezőink rendelkezzenek kivitelezési tapasztalattal is, mely által az iparági gyakorlathoz igazodó, hatékonyabb előrejelzéseket, programokat tudnak összeállítani. Tervező mérnökeink rendelkeznek hatóságok által igényelt, a termálkutak tervezéséhez és műszaki ellenőrzéséhez szükséges jogosultságokkal.